Kegytemplomunk és kolostorunk élete

A sümegi ferences templomot és kolostort Széchényi György veszprémi püspök (1648-58) alapította. Püspökké történt kinevezése után 8 nappal kérte a szalvatóriánus rendtartomány káptalanját, hogy legalább két atyát küldjenek Sümegre, "akik Isten népének szolgáljanak". Az első szerzetesek P. Sümegi Bonaventura és P. Szegedi István voltak, akik a várban laktak addig, amíg a kolostor elkészült.

A ferencesek tehát 1649 óta vannak jelen a városban, bár egyesek ezt 1652-re teszik, mondván, hogy a kolostor bejárata fölötti kőbe vésett tábla erről tanúskodik: "A nagyon illusztris és tisztelendő Széchenyi György, választott veszprémi püspök, a város és megye örökös grófja, a szent császári és királyi Fönség tanácsosa, ezt a kolostort és templomot a Látogató Boldogságos Szűz tiszteletére alapjaiból fölépíteni gondoskodott 1652-ben."

A templom fölszentelésére 1654. szeptember 29-én szentelték került sor. Keglevich Péter naplójában ezt jegyezte föl e napról: "Sümeg várában voltam, hol Lippay György esztergomi érsek és 4 más püspök volt, gróf Batháni Ádám és Nádasdy Ferenczczel. Ez nap volt Szécheny György veszprémi püspökké szenteltetése. 28-án pihentünk s a templomban disputatio volt. 29-én felszentelte a sümegi templom és zárda alapítója, az új püspök a Sz. Ferencz rendiek templomát. Minden bőven volt. Megittunk 38 hordó bort, megettünk közel 500 bárányt stb. Az emberek 17, 18, 19, 20 számmal ültek egyegy (sit!) csoportban."

Az alapító mellett tisztelet jár Hoffmann Pál és Sennyei István püspököknek is, aki Sümegen éltek, s a rend jótevői voltak. Mindketten a templom kriptájában nyugszanak. Utóbbi püspök 1652-ben festette a kolostor ebédlőjében található Szent Antal, a csodák csodája (Miraculorum miraculum) nevű képet, mely a világ hét csodáját ábrázolja.

A későbbi veszprémi püspökök sem feledkeztek el a Szűzanya kegytemplomáról. A főoltárt Acsády Ádám (1725-45) püspök megbízásából Richter Domonkos kármelita szerzetes 1743-ban készítette barokk stílusban. A templomban találhatók még mellékoltárok is Nepomuki Szent János (1750), Szent Antal (1750), Szent Ferenc (1757) és Szent Kereszt tiszteletére. Az utóbbit 1744-ben alakítottak át Szent István vértanú oltárából. A Kegytemplom talán legigényesebben elkészített alkotása a barokk szószék, melyet szintén Padányi püspök adományozott 1760-ban Isten dicsőségére. A kegyoltár mögötti Piéta a XVIII. század elejéről származik, ismeretlen alkotó munkája. Előtte naponta imádkozó emberek kérik Szűz Mária közbenjárását Jézus Krisztusnál: erről tanúskodik a sok száz hálatábla.

A templom freskóit Kontuly Béla festette az 1950-es és 1970-es években.

Az első orgonát, mely 180 évig szolgálta az istentiszteleteket, 1733-ban ajándékozta a Kegytemplomnak a főpásztor, melyet többször javítottak, s legutóbb. 2008-ban P. Barsi Balázs templomigazgatósága alatt újult meg. 1733-ban készült el a templom főbejárata melletti két oldalfülke is, melyet 2008-ban restaurált Tarr György szakrestaurátor.

Jó tudni, hogy a ferences atyák vezették a sümegi és a (csab)rendeki plébániát 1673-tól 1759-ig, amikor is Padányi-Bíró Márton püspök új plébániát hozott létre. A plébánia-alapítás története érdekes. Valószínűleg a püspök azért hozta létre az új, egyházmegyés papok által vezetett plébániát, mert a tartomány vezetősége ellenezte, hogy a kolostor és a szomszédságában álló palota között átjárót létesítsen. A definitórium (rendi tanács) félt ugyanis a kolostori élet lazulásától.

1700-ban, amikor a város lakóházai porrá égtek. A Vár is, amely a püspök lakhelyéül szolgált. A kolostor azonban épségben megmaradt. Az akkori megyéspüspök, Széchenyi Pál eszprémi és kalocsai egyházmegyéit is a kolostorból irányította.

A kegyszobrot 1744-ben Acsády Ádám veszprémi püspök helyezte a főoltárra, mely előtte a Szent István oltáron volt.

A rendházat a püspök kezdeményezésére 1724-ben bővíteni kezdték, ekkor vált két emeletessé az épület. A tornyot 1743-ban építették, melyet 1816-ban a vihar ledöntött. 1774-ben nagyobb átalakítást végeztek a rendházon. Ekkor nyerte el mai formáját.

1809-ben 15 francia katona eltartásáról kellett gondoskodniuk a sümegi barátoknak. A kolostorban ekkor kórházat is nyitottak a testvérek felügyelete alatt. 1788-ban II. József a házat 16 atyával és 2 testvérrel megerősítette. A templom alatt két kripta található is található (egyik a szentélyben, a másik a Szent Ferenc oltár mellett).

1950 júniusában a kommunista államhatalom megvonta a szerzetesek működését. A sümegi ferenceseket érdekes módon nem hurcolták el, nekik október második feléig kellett elhagyniuk a kolostort és a templomot. 1955-ig egyházmegyés keretben továbbra is ellátta a templomot Kocsis Ödön atya és sekrestyésként itt maradt - természetesen civil alkalmazottként - Fr. Szakál Szabin testvér, aki 1991-ig szolgálta a Szűzanya szentélyét. Rajtuk kívül megemlékezünk azokról is, akik 1950-ben voltak kénytelenek elhagyni szeretett otthonukat: P. Nagy Ernő, P. Polgár Demjén, P. Kósa Szalvátor, P. Sipos Kajetán, P. Benkő Krizosztom (aki 1956-ig szintén itt szolgált kisegítőként), P. Horváth Athanáz, Fr. Hakszer Rókus és Fr. Puskás Honorát.

1950-től 1989 júniusáig a veszprémi egyházmegye látta el a Kegytemplomban a lelkipásztori feladatokat. Kisegítő lelkészként szolgáltak a Kegytemplomban: Horváth Miklós, Reöthy József, Csányi László, Borza László. 1955-ben Kocsis Ödön atya Horváth Tamás egyházmegyés papnak adta át a templom kulcsait, aki 1961-től volt templomigazgató. A város plébánosa 1936-61 között Szabó Sándor volt, majd 1961-től 1986-ban bekövetkezett haláláig templomigazgató a Kegytemplomban, de az ügyeket Békefi László plébános intézte, aki szívén viselte a ferences templom sorsát is. Szabó Sándor halálát követően Virág Gyula atya vette gondozásába Kegytemplomunkat. Ő régi sümegi lévén jól ismerte a régi ferenceseket és a templomi életet. Az ő nevéhez fűződik a 12-ei engesztelés bevezetése is.

A 40 éves elnyomatás után ez az első visszakapott kolostor. Az ünnepélyes átadást 1989. július 26-án dr. Szendi József veszprémi püspök végzete a zsúfolásig megtelt istenházában. 1989 után itt élt és élő ferencesek: P. Szokolai Bernardin, P. Kiss Konrád, P. Szlávik András (novícius), Fr. Szakál Szabin, Fr. Csabai Nolaszkusz, P. Vitéz Baán, P. Kovács Kalliszt, Fr. Bátyity Jácint és Fr. Szász Zsombor egyszerű fogaldalmasok, valamint Fr. Sipos Fulgenc és Fr. Cserey Bertold.

Az újraindulás után rengeteg munka várt a ferencesekre, hiszen otthonukat ki kellett alakítani, mert az elmúlt időszakban teljesen átépítették belülről a kolostort tanácsi (önkormányzati) lakásokká.

A templom tornyának, valamint a kolostor főhomlokzatának tatarozására 1994-ben került sor. P. Vitéz Baán - aki az Egyesült Államokból települt haza - munkásságának köszönhető a kolostor kertjében a bástya és a keresztút fölállítása. A kolostort P. Tornyos Kálmán tartományfőnök jóvoltából fölújították. Kialakították a II. emeleten a lelkigyakorlatos házat, melyet 2000-ben P. dr. Kovács Bánk provinciális áldott meg. Fontos megemlíteni, hogy 1995-től évente megjelenik a "Sümegi" Szűz Mária Ferences Naptára, amely 2010-től Sümegi Ferences Naptár nevet kapott.

2001-ben elkezdődött a 14 Segítő Szent kápolna kialakítása az egykori gyóntató szobából. 2003-ban Tarr György budapesti restaurátor megkezdte a főoltár tisztítását és aranyozását. 2004-ben került kialakításra a szerzetesi kisebédlő és konyha, melyet P. Barsi Balázs gvardián szorgalmazott.

2009-től három szerzetes, P. Barsi Balázs gvardián, P. Németh Paszkál és P. Rácz Piusz templomigazgató élnek a kolostorban.

Összeállította. P. Piusz

A ferencesek rövid története Magyarországon

A magyar nép korán megismerte Assisi Szent Ferenc derűs, vidám szellemét, hiszen halála után hamarosan itt találjuk követőit az országban. Az első magyar ferences neve Ábrahám testvér. A rend gyorsan elterjedt az ország területén az alapító halála után, még ha nem is tudni pontosan, hogy az első kísérletek után mikor történt a betelepedés, hiszen erről  megoszlanak a vélemények. Fuxhoffer Damjan szerint már 1212-ben Magyarországra érkeztek Szent Ferenc fiai. Ez azonban téves, mert 1217-ben határozták el a pünkösdi káptalanon, hogy Itálián kívül is misszonál a rend, addig csak Itáliában működtek. A hagyomány szerint több kísérlet történt. Egyik ilyen, amikor pásztorok akadályozták meg az országba való bejövetelt, akik a furcsa öltözetű idegenekre ráuszították kutyáikat és nem engedték be őket az ország területére, s a magyar nyelvet sem beszélték, emiatt vissza kellett térniük Itáliába. Mások szerint Szent Ferenc személyesen is járt Magyarországon keleti útjáról hazatérőben, Zárában vagy Zágrábban, mások szerint Egerben. Kósa Jenő rendtörténetéből tudjuk, hogy a tévedés onnan ered, hogy Zágráb német neve Agram, Egeré pedig latinul Agria, s ezeket tévesztették össze. A harmadik elképzelés szerint Pisai Albert német provinciális idején 1224-ben jöttek Bécsből Magyarországra testvérek. A legvalószínűbb, hogy az első ferencesek Németországból 1224-27 között jöttek hazánkba Ausztrián keresztül. Annyit források alapján tudunk, hogy 1228-ban már élnek az ország területén ferencesek, ezt állítja Wadding Lukács. Karácsonyi János történész egy évvel későbbre (1229) teszi a letelepedés időpontját. Kezdetben Custodia Strigoniensis, majd 1239-től Provincia Hungariae néven volt ismert a magyar ferences közösség. Addig, míg önálló tartománnyá nem lett, a német provinciához tartozott. A Strigoniensis (Esztergomi) név érthető, hiszen a provincia központja itt volt. De ez jelenthette azt is, hogy először az esztergomi egyházmegye területén telepedtek le a ferencesek. Ennek logikus magyarázatot ad az a tény is, hogy mivel Esztergom királyi és érseki székhely volt, itt próbálkoztak először letelepedni.

Az első kolostorok a Duna mentén álltak: Győr, Esztergom, Pozsony és Óbuda. Ezt követően rohamos ütemben folytatódott a ferences kolostorok alapítása. A magyar provincia első tartományfőnöke a hagyomány szerint János nevezetű atya volt. Az első években a ferencesek között alig akadt pap, többségük kézműves, iparos, vagy valamilyen szakmával rendelkező ember volt. Később művelt és nagy tudású emberek is egyre többen léptek be a rendbe.

Kedvező körülmény volt Magyarország területén való meghonosodáshoz, hogy IV. Béla király (1235-70) támogatta a rendet. Ebben az uralkodót ösztönözte testvérének, Árpádházi (Türingiai) Erzsébetnek a szentté avatása is. Az uralkodó gyóntatóját is Pál atya személyében a ferencesek közül választotta, követekül is barátokat alkalmazott és családtagjaival együtt maga is a világi (akkor III. rendi) ferences rend tagja lett. Két leánya, Szent Kinga és Boldog Jolán a szandeci (Lengyelország) zárdában éltek, mint klarissza nővérek. Halála után IV. Bélát, feleségét Máriát és Béla nevű fiát a ferencesek esztergomi kriptájába temették el.

A XIII. század második felében a magyar tartomány már jelentős helyet foglalt el az itáliai és más nevesebb európai provinciák mellett. Az 1260-as Narbonne-i káptalanon már nyolc őrséget tartottak számon. A rendtartományokat kisebb egységek, ún. custodiákra, őrségekre osztották, melyekbe rendszerint 5-8 kolostor tartozott. 1263-ban már 32 provinciát tartanak számom, s ezek között a Provincia Regni Hungariae a 14. helyen szerepel. 1282-ben a rendtartomány nem kevesebb, mint 54 kolostoráról van adat, melyek 8 őrségbe oszlottak el. 1379-ben már 10 őrségben 50 házzal rendelkezett a Provincia.

A XIII. század a szerzetesrendek aranykora volt. Így Szent Ferenc követői is jelentős szerepet töltöttek be a hazai egyház életében. A fogadtatás azonban nem volt mindenütt szívélyes. Az egyházmegyés papság nem nézte jó szemmel a koldulórendek, így a ferencesek egyre szélesebb körű terjedését sem, ugyanis versenytársakat véltek felfedezni az új rendekben. A plébánosok elsősorban azért szálltak szembe a szerzetesekkel, mert híveik közül többen az ő templomaikba kezdtek járni szentmisére. A hagyományos szerzetesrendekkel szemben előnyben részesültek az egyszerűbb életet élő kolduló szerzetesek. "Az igénytelen, alamizsnából élő "testvérekre" a mostoha viszonyok közt tengődő ember inkább hallgatott, mint a monostorok lakóira." De az sem volt mindegy, hogy a gazdagabb híveik a koldulórendek megjelenése után adományaikat, támogatásaikat nem az egyházmegyés papoknak adták. 1257-re Magyarországon annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a ferencesek a pápához fordultak segítségért. IV. Ince pápa (1243-54) 1245. augusztus 18-án védelmükre rendeletet bocsátott ki. A plébánosok legtöbb településen azonban figyelmen kívül hagyták a kisebb testvérek pápától kapott kiváltságait (megtiltották a harangozást; a hívek nem gyónhattak náluk; a vasárnapi szentmisét a plébániatemplomban kellett hallgatnia a híveknek). Az egyházmegyés papság teljesen felügyelete alatt akarta tartani az újonnan alakult szerzetesrendeket. Ennek hatására a pápa az esztergomi és a kalocsai érseknek, valamint a zágrábi püspöknek megparancsolta, hogy vegyék védelmük alá a ferenceseket.

A régebbi alapítású rendek sem akarták tudomásul venni, hogy az emberek életében új igények jelentkeztek, amelyeknek a koldulórendek jobban eleget tudtak tenni, mint a monasztikus szerzetesek és az egyházmegyés papság. A monasztikus rendek monostorai ugyanis többnyire a településektől távol voltak (bencések a hegytetőn, ciszterciek a völgyekben) és életüket leginkább a szemlélődés, az elvonultság jellemezte. Ugyanakkor a koldulórendek a városok szélén telepedtek meg, s ezáltal az egyszerű néphez közelebb kerültek. V. Kelemen pápa (1305-14) a következőképpen rendelkezett: "A ferencesek prédikálhatnak, de csak saját egyházaikban és az utczákon, nem azon órában, melyben a plébániai egyházban tart a prédikáczió. A gyóntatást csak püspöki vagy plébániai engedéllyel végezhetik. Mindenkit eltemethetnek egyházaikban, a ki oda kívánkozik, de az ebből befolyó jövedelem negyed része a plébánost illeti." A szerzetesek, így a ferencesek is, kitartottak a nehézségek, a csapások idején is a rájuk bízottak mellett és között. Később, a török időkben emiatt kapták a barát jelzőt.

A ferencesek hivatalos neve kezdetben Custodia Strigoniensis volt. 1238-tól már a Provincia Regni Hungariae nevet viseli. Az 1523-as spanyolországi burgosi nagykáptalanon két provincia alakult a történelmi Magyarország területén: a Szűz Máriáról Nevezett Provincia és az Üdvözítőről Nevezett Rendtartománny. Az eredeti konventuális tartomány jogutódja a Mariana Tartomány, az obszervánsoké pedig a Szalvatoriánus Provinica lett. Az obszervania V. Miklós pápa jóváhagyásával már 1448-tól jelen volt már az országban, mint vikáriátus. 1655-ben a Mariana Provinciából kiváltak a Pécs és Zágráb környéki kolostorok, és létrejött a többnyire horvát összetételű Szent László Provincia. Az Üdvözítőről nevezett tartományból (Mikháza, Csíksomlyó) 1640-ben alakult meg a független erdélyi ferences őrség. Az erdélyi tartomány alapítóinak egyike Domokos Kázmér (1606-1677). Az 1729-es milánói nagykáptalan emelte provinciai rangra az erdélyi őrséget Szent István Királyról Nevezett Rendtartomány néven. Az ötödik magyarországi provincia az 1757. június 15-én XIV. Kelemen pápa által megerősített, a bosnyák provinciából kivált Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Provincia. Jelentős változás állt be 1900-ban, amikor a pápa sürgetésére megreformálták a ferences családot. Ekkor a Szent Lászlóról és az Üdvözítőről nevezett Provinciák megszűntek, s beolvadtak a Mariana, a Kapisztránus és Stefanita tartományokba. 2006. június 24-én történt a legújabb változás, amikor a Rend generálisa elrendelte a magyarországi provinciák egyesítését a lelki megújulás elősegítésére, így a Szűz Máriáról és a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Provinciákból megalakult a Magyarok Nagyasszonya Rendtartomány. Az egyesítést maga a főelöljáró, P. José Rogriguez Carballo hirdette ki a Pesti Ferences Kolostorban a rendi testvérek jelenlétében, amelyen a szomszédos országok tartományfőnökei is részt vettek.

P. Rácz Piusz OFM